Bemutatkozás

A Schönherz Kollégium első sorban a BME-VIK hallgatóinak nyújt férőhelyet Buda szívében. Ezen az oldalon a kollégium nyújtotta szolgáltatásokról olvashat bővebben a kedves látogató.

A kollégium és környéke

A Schönherz Kollégium a főváros központjában található, aminek rengeteg előnyét élvezhetik az itt lakók. Utazni a város bármelyik részére tudunk szinte közvetlenül, a boltok, bevásárlóközpontok szinte a szomszédban vannak, és az egyetem épületeihez sem kell 5-10 percnél többet sétálni.

A körúton közlekedő 4-es villamos közvetlenül a kollégium előtt áll meg, segítségével közvetlenül, vagy egy-két átszállással szinte bárhova eljuthatunk. A 4-es metró legközelebbi megállója például egy perc utazásra van Újbuda-központ felé.

SCH 18. emelet

Beköltözéskor minden kollégista kap egy belépőkártyát, amellyel a bejáratnál kihelyezett forgóvillán keresztül tud jutni. Ezekre a biztonsági vonalakra felügyel 0-24 órában a recepción a portaszolgálat. A saját hallgatóink vendégfogadó nélkül bejuthatnak az épületbe, ha igazolni tudják, hogy a Karunkon tanulnak, ezt VIK-es diákigazolvánnyal tehetik meg. Vendégkártyát természetesen nem VIK-esek is kaphatnak, ha egy itt lakóhoz szeretnének bejönni tanulás vagy egyéb elfoglaltság céljából. Ez esetben szükség van egy vendégfogadóra, aki minden felelősséget vállal a vendégért, amíg ő az épületben tartózkodik. Egy lakónak maximum öt nappali vendége lehet az épületben, és el kell hagyniuk azt hajnali 4 óra előtt.
Éjszaka is lehetőség van a látogatók bentmaradására, de egy fokkal kötöttebb keretek között. Mindenki egy éjszakai vendéget fogadhat, aki a következő nap délután 4 óráig tartózkodhat itt. Ennek a költsége vendégenként 800,- Ft/éj, amit a vendégfogadó számára írnak ki befizetendő tételként a Neptun rendszeren keresztül.

A felújított kollégiumban négy darab lift található, amelyek alig 20 másodperc alatt teszik meg a 18 emeletnyi utat. A liftközökben a falra helyezett paneleken először ki kell választani a célállomást, majd leolvasni, hogy a rendszer melyik liftet osztotta ki nekünk.

A kolinak van saját biciklitárolója, bérelhető férőhelyekkel, tehát nem kell az épület körül olyan helyekre vadászni, amelyek elég biztonságosak ahhoz, hogy ott merjük hagyni a járművünket. A tároló kapacitása elég nagy ahhoz, hogy kielégítse a bringázáshoz szokott lakók igényeit, valamint ráccsal zárható, melynek a kulcsát a portán lehet csak elkérni.

Szintek

A Schönherz Kollégiumban a közösségi élet alapegységeként szoktuk emlegetni az úgynevezett szintközösségeket. Egy szinten 16 lakószoba található, melyből egy a nevelőtanáré, a maradék 15-öt pedig az oda felvételt nyert 4-4 ember használhatja. Az alábbiakban lássuk, hogy mivel segíti a kollégium a fent említett ~60 ember mindennapjait:

Simonyi klubszoba

Szinte minden lakószinten (kivétel a 2. emelet – az ezen a szinten lakók konyhaszekrénye a 3. emeleten található) van egy jól felszerelt konyha, valamint minden konyhában található 16 darab számozott és kulccsal zárható szekrény. Ezekbe a szobák bepakolhatják a konyhai eszközöket, melyeket nem szeretnének közkinccsé tenni. A konyhaszekrényéhez tartozó kulcsot mindenki a beköltözéskor kapja meg személyesen, és kiköltözéskor kell visszaszolgáltatnia a portán.
Minden konyha rendelkezik 2 darab elektromos tűzhellyel, egyenként 4-4 főzőlappal, egy sütővel és egy mikrohullámú sütővel, melyet bármikor kicseréltethet a szint, ha már nem melegíti meg eléggé a hozott ételt. Tehát, ha valakinek főzni támad kedve, ne féljen, lesz rá lehetősége. Az edényeket, és természetesen az alapanyagokat, mindenkinek magának kell beszereznie. Ha az illető nem egy konyhatündér, akkor se marad éhen, a kollégium környékén ugyanis rengeteg étkezési lehetőség van: a BME-nek vannak menzái (pl. a Stoczek), melyek könnyen megközelíthetőek. A szomszédban található több kínai étterem is, valamint a házhozszállítás is egy jól bevált módszer. Ezen felül a kollégiumban társaságok is összefoghatnak, hogy nagyobb mennyiségben, olcsóbban együtt főzzenek valamit. Vannak olyan öntevékeny körök, amelyek a hét különböző napjain finom, frissen sült vacsorát tudnak biztosítani a bentlakóknak.

A 20-as szoba a pihenni vágyó lakók kedvenc helye, a szint klubszobája. Majdnem mindegyik szinten van, és a szintközösségek saját maguknak alakíthatják ki, akár ki is festhetik. Általában fotelekkel és kanapékkal van tele, de van, ahol hűtőt vagy játékkonzolt is beszereznek a szint lakói.

Majdnem minden szinten található egy tanulószoba, ahol a tanulni vágyók nyugodt körülmények között sajátíthatják el a tananyagot.

SCH mosógep

A 2. emeleten a közösségi szoba helyén szauna található, a konyha és a tanulószoba helyett pedig fogorvosi rendelő van, ahol a kollégisták kedvezményes kezelésben részesülhetnek.

Mosóhelyiség minden második (páratlan) szinten található. Tartalmaz egy programozható mosógépet, amely minden funkciót ellát, amit egy modern gépnek tudnia kell, valamint egy szárítógépet, melyet csak be kell állítani, és fél óra alatt megszárítja a frissen mosott ruhákat. A kollégistának csak annyi a teendője, hogy beállítja az óráját, hogy időben odaérjen a mosás/szárítás végére. Mosogép található még ezen felül a 6., a 10. és a 16. emeleten is.

Felmerülhet a kérdés: hogy tartunk tisztán ennyi közös helyiséget, folyosót? A kollégium üzemeltetése minden hétköznap kitakarítja őket. A folyosókat felmossák és a konyhákat kisöprik. Egyedül a szobák, és a közösségi helyiségek azok, amelyeket minden szint lakói saját maguk takarítanak ki. A megtelt szemeteszsákkal sem kell emeleteket mászkálni az illetőnek, mert minden szinten van szemétledobó, ahol szelektíven lehet gyűjteni az üvegeket, papírokat, műanyag flakonokat. Az ezekbe nem illő hulladék pedig a ledobón keresztül egy alagsori tárolóba juttatható.

Szobák

A szobákban 2 darab emeletes ágy található, ágyneművel. Az ágyneműk cseréjét minden második hét keddjén intézi az üzemeltetés, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy levisszük a használtat, és átvesszük az újat.
Minden szobában van 4 íróasztal zárható fiókkal, lámpával és párnázott székekkel. A lakóhelyiségben külön hűtő van, és hűtőnként még egy fagyasztó rész is rendelkezésre áll, ha hosszabb ideig szeretnénk elraktározni valamit.

Minden szobához tartozik saját fürdőszoba, amelyben található egy zuhanyzó, egy mosdókagyló és egy WC.

Minden szobában van előszoba is, ahol minden lakónak van egy saját beépített szekrénye, tehát a ruhákat sem kell össze-vissza hagyni.

A takarításról a szobalakók maguk gondoskodnak. A gondnokok havi egyszer ellenőrzik a szobák tisztaságát, amely ha nem megfelelő, akkor következő ellenőrzést rendelnek el. Ha ez sem megfelelő, akkor már sajnos ki kell fizetni az üzemeltetés által biztosított takarítást.